Utazó mesevilág
Kedvenc hőseid eljönnek hozzád!
2006 második felétől az Intercom Magyarország és a Gold Média Art Kft. útjára indít egy ismert és szeretett családi filmeken alapuló rendezvénysorozatot, melynek célja, hogy rendezvény keretén belülteljes körű kikapcsolódást biztosítsunk a családok számára, a gyermekek megismerhessék az Intercom legújabb, és a már ismert és szeretett filmjeit egyaránt, ésbelefeledkezhessenek a fantázia és a mesék világába. A rendezvény ideje alatt színes és érdekes programok várják a látogatókat, amelyek biztos szórakozást nyújtanak mindenki számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Szeretnénk, ha ezek a filmek és a hozzájuk kapcsolódó programok minél több gyermekhez minél több városba juthatnának el, ezért kérem, tekintse meg az alábbi, 2006 második félévére készült programtervezetet.
A Disney által védett rendezvény sem részben, sem egészben nem másolható, kizárólag ezen az egy módon használható, az InterCom megbízásából a Gold Média Art Kft. szervezésében kerül megvalósításra.
Bemutatott filmek:
Cars (Verdák)
Villám McQueen, a becsvágyó ifjú versenyverda egy szép napon szedi a dísztárcsáit és felkerekedik diadalmas versenygyőzelmek felé. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol örök hírnévre tehetne szert, ha sikerülne legyőznie a két legnagyobb ászt a mezőnyben.
Egyelőre azonban nem jut messzire, terveihez képest ugyanis túl sokáig időzik a Route 66 mentén fekvő poros kivárosban.
Olyan fura karosszériákkal hozza össze itt a sors, mint Sally, a kikapós 2002-es Porsche, Hudson Doki, a titokzatos múltú '51-es Hudson Hornet és Matuska, a kissé rozsdás, de annál viccesebb vontatóautó. A városka lakói komótos életükkel és kedvességükkel rádöbbentik McQueent, hogy van jobb élet is az ő túlpörgetett, magas oktánszámon űzött száguldozásán kívül. Hiába, az élet nem a célba érésről, hanem az odáig vezető útról szól.
Star Wars (Csillagok Háborúja)
George Lucas világhírű és sokak által szeretett űreposza sok embert vonz mind a mai napig. Kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak Luke Skywalker, Darth Vader, Obi wan Kenobi és a többi szeretnivaló vagy éppen gonosznak kikiáltott karakter izgalmas korszakalkotóan látványos kalandjaira.
Hamupipőke
A mesefilm még Walt Disney személyes közreműködésével készült el 1950-ben, aki ezzel a produkciójával is sok örömet csempészett a gyerekek és a felnőttek életébe, mosolyt csalt az arcunkra és felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg minket generációról - generációra!
A már jól ismert mese digitálisan felújított változatát rejti magában ez a DVD. Az év végétől viszont ismét hosszú ideig nem lesz majd kapható ez a sokak számára emlékezetes alkotás a licenc jogok lejárta miatt.
Garfield 2
Garfield, a világ kedvenc macskája a híréhez képest szokatlanul aktív: partra száll Britanniában, és végigrombolja a birodalmat. Nem hiányozhat mellőle Odie sem, akivel együtt szelik át az óceánt, hogy meglepjék Garfield gazdáját, Jon Arbuckle-t (Breckin Meyer), aki viszont azért utazott Londonba, hogy megkérje berátnője, az állatorvos Liz Wilson (Jennifer Love Hewitt) kezét.
Narnia krónikái
A film 4 gyermekről szól, akik a háború sújtotta fővárosból vidékre költöznek. Egy különc professzor fogadja be őket, ahol rátalálnak a bűvös szekrényre, mely Narnia világába repíti őket. E különös világot egy fehér boszorkány uralja, aki önkényesen uralkodik Narnia népén. A gyerekek végül felszabadítják Narnia világát és ők lesznek e csodés vidék uralkodói.
A rendezvény általános programja:
Helyszín: A rendezvény megvalósítható külső és belső helyszínen egyaránt, az egyes programoknál külön jelltük, ha csak az egyik lehetséges.
Javaslatok belső helyszínre:
- Sporcsarnok
- Művelődési ház
- Konferenciaterem
- Vagy bármilyen más fűthető, fedett épület
Javaslatok külső helyszínre:
- Főtér
- Fürdő
- Park
Időpont: 2006 november 1. és 2007. február 28, közötti időszakban egyeztetés szerinti egy vagy két nap, 10 és 17 óra között.
"Film-szigetek": Az egyes filmekhez külön "szigeteket" állítunk fel, amelyek körül a filmhez kapcsolódó ügyességi és logikai játékokkal, érdekes programokkal, valamint előadásokkal várjuk a gyerekeket. A szikgetet a filmből ismert figurákkal és helyszínekkel dekoráljuk.
Disney-manufaktúra: A helyszínen asztalokat állítunk fel, ahol szakértő felügyelőnk segítségével a gyerekek különböző, az egyes filmekből megismert ajándéktárgyakat készíthetnek, amiket ezután elvihetnek magukkal. Ezen kívül a gyerekek az egyes filmekhez kapcsolódóan makett-asztalokat állítanak fel, amit közösen díszítenek.
Színpadi program: A rendezvény főszínpadán a filmekhez kapcsolódó színpadi program várja az érdeklődőket, amik megegyezés szerinti időpontban és napi 3 alkalommal kerülnek bemutatásra.
Videójáték-sarok: Egy elkerített részen 3 playstation 2 játékkonzolon a filmekhez kapcsolódó játékokkal játszhatnak a látogatók.
Részletes programtervezet:
Film-szigetek
Cars (Verdák):
A színpadon a film főhőse Villám McQueen látható, amint éppen a versenypályán száguld, mindez a film hangulatát idéző dekorációval. A kivetítőn a film előzetese, ízelítők a filmből, és egyéb extrák.
A színpad körül:
- Elektromos kisautók versenye
- Valós méretű papírautó festés
- Veterán autók bemutatója (régi amerikai autók)
- Előadás az Opel őszi akciójáról
Hamupipőke:
- Hamupipőke baba-birodalom és szépség-centrum kialakítása (különböző típusú babák, kastélyok, fodrászat, arcfestés, hamupipőke-ruhában fotózás, ékszerek készítése)
Csillagok háborúja
- Lézerkard-bajvívás
- Interaktív családi vetélkező
- Fotózkodás
Narnia krónikái
- Apródiskola
- Íjászat
- Mászófal
Garfield 2
- Garfield "lusti-sarok": Kényelmes pihenőhely a megfáradt családok számára, büfével, pizzával, üdítőkkel.
- Garfield-torna: Napi több alkalommal Garfield egy segítőjével megtornáztatja a látogatókat
Disney-manufaktúra
A gyerekek felügyelet mellett előre biztosított alapanyagokból többek közt a következő ajándékokat készíthetik el:
- Közlekedési táblák
- Termésekből (búza, árpa...) képek készítése
- Korona
- Órafestés
- Üvegfestés
- Hűtőmágnes
- Virágok, fák készítése
- Ujjbábok készítése
- Bőr karkötő
- Bőrtarisznya
- Vonat
- Kard, pajzs készítése
- Halászháló készítése bőrből
Színpadi program
Napi 3 alkalommal, akövetkező filmekhez kapcsolódóan:
Narnia krónikái
Izgalmas és látványos harci bemutató középkori fegyverekkel (kard, pajzs, csatacsillag, csatabárd, pallos, stb.) és pergő dobszóval.
Hamupipőke
A színpadon rövid részlet elevenedik meg a filmből, láthatjuk Hamupipőke és a Herceg táncát, az Egerek táncát, valamint sor kerül a nézők közül egy Hamupipőke szépségkirálylány-választásra.
Csillagok háborúja:
A filmből ismert figurák (Darth Vader, Luke Skywalker, stb.) elevenednek meg a színpadon, és részleteket mutatnak be a filmből.
Opciós lehetőségek
A fent részletezett program opciós lehetőségként a következő módosításokkal is megrendelhető:
- Mikulás, karácsony, szilveszter, és farsang idején az alkalomhoz illő programokkal.
- Kisebb helyszín esetén 5 helyszín helyett csak 3 film köré épül a rendezvény, ekkor kimarad a filmek közül a Csillagok háborúja és a Garfield 2 és az e filmek köré épülő programok illetve színpadi program.
Gyerek autós suli
A modil gyermek autós suli az erre a célra kialakított bárhol felállítható közlekedési játszótéren, - korunk elvárásainak megfelelően -, játékos elméleti és gyakorlati foglalkozáson már öt-hat éves kortól formálja a jövő autósainak és gyalogosainak közlekedési szemléletét. A gyerekek a valódi körülményekhez hasonlóan egy képzelt közúti forgalomban tanulhatnak autót vezetni és ismerkedhetnek a közlekedési szabályokkal, helyzetekkel.
Kisvonat:
A rendezvény idejére kisvonat bérlése, amely a város egy forgalmas pontjáról szállítja a látogatókat a rendezvényre. Karácsonykor kérés esetén a vonat is dekorálható.